2020. március 15., vasárnap

Hannah Kent: Rekviem egy gyilkos asszonyért

Februárban én is voltam az Alexandra egyik raktárvásárán és sikerült 4 arany pöttyös könyvet zsákmányolnom, köztük Hannah Kent ausztrál írónő izlandon játszódó könyvét is, ami már régóta várólistás volt nálam.

A Rekviem egy gyilkos asszonyért több szempontból is különleges számomra, hiszen Izlandon játszódik és engem egyre inkább érdekelnek az északon játszódó regények, valamint félig-meddig igaz történetről van szó.
Izlandon az utolsó halálra ítélt ember egy Agnes nevű nő volt, akit két férfi gyilkosságában való bűnrészességért ítéltek lefejezésre. Hannah Kent tiniként egy ideig Izlandon élt, itt ismerkedett meg Agnes történetével és később doktori tanulmányai befejezéséhez hossza kutatómunkát végzett az országban, hogy megírhassa Agnes történetét fantáziával kitöltve a hézagokat.

A történet elején Agnes-t az ítélet végrehajtásáig egy négytagú családhoz viszik, ahol segít a földeken történő munkában, kaszálásban, szüretelésben és közben egy segédlelkész, Tóti látogatja őt, hogy felkészítse a halálra. Ahogy közeledik a tél és vele együtt az ítélet végrehajtása egyre inkább kibomlik előttünk Agnes élettörténete és az állásfoglalás egyre nehezebbé válik.
A történet két szálon fut, az egyik szálon Agnes személyes gondolatait, érzéseit ismerhetjük meg, a másik szálon pedig egy külső elbeszélővel halad a történet, nagy szerepet kap Tóti segédlelkész, és az is nagyon jól követhető, hogy miként változik az elszállásoló család tagjainak véleménye Agnes-ről.

Számomra nehezen indult be a történet, nem jött át a komor hangulata, úgy éreztem, hogy az írónő annyira expliciten akarja, hogy borzongjak, hogy nem tudtam komolyan venni, amit olvasok. Aztán olyan 80-100 oldal körül kezdtem igazán figyelni és egyre inkább beleélni magam Agnes szorult helyzetébe.
Sokáig úgy éreztem, hogy túl sok a párbeszéd és kevés a leírás, de egy idő után olyan részletesen el tudtam képzelni a 19. századi izlandi életet, a házaikat, az öltözködésüket, hogy mit dolgoznak, mit esznek, hogy rájöttem valamit mégis jól csinál az írónő. Így a regény alapján nagyon középkorinak tűnt a 1830-as évek körüli Izland. Biztos, hogy rengteg kutatómunka állhat a történet mögött.

A cselekményt mindenképpen Tóti és Agnes beszélgetései viszik előbbre, vagyis inkább Agnes monológjai, aki egészen kiskorától elmeséli hányattatott életét, Tóti pedig támaszt nyújt számára. Egy nagyon korai terápiának érződött nekem az egész, amiben elsősorban nem a kliens fejlődése volt a cél, hanem a "közönség" , vagyis a többi szereplő és az olvasók elgondolkodtatása. Hiszen ez a regény nem kevesebbről szól, mint a szubjektív igazságról/igazságszolgáltatásról és ha egy picit spirituálisabb akarok lenni, akkor a végzetről is.

Nekem nagyon felülmúlta a várakozásaimat, borongós időben ajánlom, ha valamilyen komolyabb témájú és borzongatóbb olvasmányra vágytok. Nekem nagyon betalált március elején.

Értékelés:

4,5/5


Fülszöveg

Izland rideg északi partvidékén járunk, 1829-ben.
Agnes Magnúsdóttir megöli a szeretőjét, ezért halálra ítélik és a kivégzésig egy család gondjaira bízzák. Lelkészt is rendelnek mellé, hogy feloldozza bűnei alól.
Az elítélt lassan megnyílik a tisztelendőnek, elmeséli neki az életét és a gyilkosság előzményeit. Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy semmi sem az, aminek látszik, de az idő vészesen fogy – közeleg a tél, és vele a kivégzés napja.
Egyedül Agnes tudhatja a teljes igazságot. Ez az ő története.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése