2019. augusztus 11., vasárnap

Szabó Magda háromszor

Ahogy már a júliusi zárásban említettem, három Szabó Magda könyvet is elolvastam a múlt hónapban, így már elég jól haladok az írónő életművével, még ha nem  is tudatos a dolog, mert eddig évente csak úgy lecsúszott egy-két könyve. Ezután a szabómagdás hónap után viszont jobban rá fogok feküdni, mert eddig még csak olyat olvastam tőle, ami tetszett. De jöjjön is a rövid véleményem a könyvekről megjelenésük szerint meg egyébként olvasási sorrendben is.

Freskó
A Freskó, az írónő elsőként megjelent felnőtteknek szóló regénye, egy magyarországi kisvárosban játszódik mindösszesen egy rövid nap alatt. Főszereplője Annuska, egy lázadó festőnő, aki édesanyja temetésére érkezik haza a fővárosból. A regényben megismerhetjük, hogy miért és milyen körülmények közül szökött Annuska Budapestre, hogy festészetet tanulhasson. Az összes szereplő megelevenedik, kibomlik előttünk, megismerjük a gondolataikat, vágyaikat. Előjönnek a régi sérelmek és a délutáni temetésre kicsúcsosodik minden. Egyszerűen zseniális, hogy egy alig több, mint 200 oldalas regényben ennyi mindent át tudott adni az írónő, ennyi szereplő, ennyi érzés, ennyi emlék belefért. Szerintem már ezzel az első (bár ez ugye csalóka kijelentés) felnőtteknek szóló regényével megmutatta, hogy mit várhatna tőle az olvasók a jövőben. Anzsu csodás alak volt, de mindegyik szereplő szerethető volt a maga módján és a Freskó felemelkedett Az őz mellé, ami a kedvenc Szabó Magda regényem. 

5/5


Csigaház
Sokáig úgy gondolták, hogy Szabó Magda versírással kezdte a pályafutását, de a hagyatékának átvizsgálásakor rábukkantak két kis vékony füzetre és ezzel a Csigaház című kisregényére, ami tavaly jelent meg először nyomtatásban a Jaffa Kiadónál. A történet középpontjában a Csigaház nevű bécsi panzió és annak lakói állnak, különösképpen a fiatal Júlia, aki Budapestről szökött Bécsbe, mert rájött, hogy mostohaanyja megcsalja az édesapját, közös barátjukkal, egy ügyvéddel, aki nem mellesleg nagyon kedves Júlia szívének.

Szerintem már ebben a történetben is érezni, hogy Szabó Magda miért lesz később híres írónő. Sok szereplőt mozgat, mindenkinek próbál betekintést adni a lelki világába és a korrajz már itt is remek (ahogy egyébként a Freskóban is) - már nagyon érződik a II. világháború előszele. Ugyanakkor számomra sok helyen volt zavaros a történet, nem kedveltem meg igazából egyik szereplőt sem és úgy éreztem, hogy nem lett jól lezárva a cselekmény. De mégis nagyon jó volt olvasni Szabó Magda szárnypróbálgatásait és látni azt, hogy hogyan kezdte a prózaírást. Az olvasás romantikáját adta nekem, hogy ez egy "talált" történet, illetve nagyon tetszettek az eredeti kéziratból bemásolt oldalak.

3/5


Üzenet odaátra
Az Üzenet odaátra egy válogatáskötet - vannak benne novellák, önéletrajzi írások, levelek és útleírások - ezáltal elég eklektikus kötet lett szerintem, de nem negatív értelemben. A novellákat egytől-egyig imádtam (még el is hittem, hogy szeretek novellákat olvasni), az önéletrajzi írások és a levelek között pedig egyesen lubickoltam. Jó volt kicsit belelátni, hogy valóban milyen helyszínek, emberek inspiráltak az írónőt és meghozta a kedvemet is két műve a Disznótor és a Mondjátok meg Zsófikának (ezt még általános iskolás koromban olvastam) elolvasásához. Az édesanyjának írt levele szerintem a leggyönyörűbb, de legszívszorítóbb volt, amit életemben olvastam. A végén viszont megküzdöttem az útleírásokkal, különösen az utolsóval, ami inkább csak egy jegyzet és nehezen tudtam összpontosítani rá. De összességében nagyon tetszett ez a kötet, főleg, hogy emlékeim szerint nem is olvastam még hasonlót.

4/5


Egy kis részlet Az élmény születése című novellából:

"Az élmény, asszonyom, úgy keveredik az író vérével, idegsejtjeivel, mint az eső a földdel, amelybe behatol és eltűnik benne, csak ásványi savait hagyja hátra, míg eggyé lesz vele. Mire az a bizonyos elsődleges élmény feldogozásra kerül, lényegében már rég független valamikori konkrét hátterétől, s úgy hozzátartozik már tanújához és befogadójához, az íróhoz, mint az orra vagy a füle."


 Szabó Magda teljes életműve a Jaffa Kiadó gondozásában jelenik meg.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése