2018. december 19., szerda

Tara Westover: A tanult lány

Már a fülszöveg elolvasás után nagyon megtetszett ez a könyv, ugyanakkor fel is háborodtam azon, hogy a főszereplő  Tara 17 éves koráig nem járhatott iskolába. Azt vártam tőle, hogy majd motivációt ad a tanuláshoz és arról fog szólni, hogy a tanulás, a tudás mekkora ajándék, de végül ennél sokkal többet kaptam.


Fülszöveg: Tara ​Westover tizenhét évesen tette be először a lábát iskolai osztályterembe. Előtte Idaho hegyei között, a társadalomtól szinte teljesen elzárkózva élt szüleivel, akik állandóan a világvégére készültek. Tara minden nyáron gyógynövényfőzeteket készített könnyen befolyásolható anyjával, aki a környék bábája és füvesasszonya volt, télen pedig az egyre furcsábban viselkedő apja mellett dolgozott egy roncstelepen. A lányt soha nem látta orvos vagy védőnő, a vágásokat, agyrázkódásokat, de még a robbanásból származó égési sérüléseket is az otthoni gyógynövényekkel kezelték. A sokgyerekes család annyira elszigetelődött az intézményes társadalomtól, hogy nem volt senki, aki biztosíthatta volna az iskolázatlan gyerekeknek a megfelelő oktatást. 

A hegyen túli világ elérhetetlennek tűnt Tara számára. Ám egyik fiútestvére annyit mesélt neki a főiskolai élményeiről, hogy a kíváncsi lány elhatározta, ő is kipróbálja ezt az újfajta életet. Önerőből tanulni kezdett, magát képezve tett sikeres felvételi vizsgát, és hatalmas tudásvágya eljuttatta őt még az óceánon túlra is. 

A tanult lány felejthetetlen emlékirat egy fiatal, iskolázatlan lányról, aki hátat fordítva különc családjának útnak indul, és küzdelmes útja során eljut egészen Cambridge-be, hogy doktori diplomát szerezzen.



***

A mormonok között is "kiemelkedően" vallásos családban, bipoláris zavarral küzdő apával, a férje akaratának mindent alávető anyával és sok testvérrel nőtt fel Tara, a könyv főszereplője, aki egész kiskorától kezdve leírja nekünk a felnövésének és a családjától való elválásának történetét, nagyon őszintén és hitelesen. 
A könyv címe és a fülszöveg is a tanulásra helyezi hangsúlyt, de ez a történet sokkal több ennél. Tara és a testvérei látszólagos szabadságban, törvényen kívül nőttek fel, amit nevezhetnénk akár "alternatív nevelésnek" is.  Nem jártak orvosnál, nem kaptak védőoltást, akkor tanultak, amikor akartak. De sokkal inkább börtön volt ez számukra, mert igazából mindenben az apjuk óhajait és parancsait követték és közben beléjük ivódott, hogy az iskola átmossa az emberek agyát, az antibiotikumok mérgezik az embert és, hogy egyszerűen bűnös dolog a társadalom tagjának lenni. Az már csak hab a tortán, hogy az apának gyakran a világvégével kapcsolatos tévképzetei voltak.

"Megtanulni táncolni olyan volt, mint megtanulni tartozni valahova."

Szerintem rég váltott ki belőlem regény ilyen mértékű dühöt, mint ez. Olyan abszurd dolgok történtek benne, amilyenekről el sem tudtam képzelni, hogy ilyen megtörténhet szülő, gyermek és testvérek között. Ebből is látszik, mennyire szerencsések azok, akik "átlagos" családban nőnek fel. Mert ez a könyv inkább arról szól, hogy mennyire meghatároz minket, hogy milyen családból jöttünk. Hogy milyen, szinte levetkőzhetetlen gondolkodásmódot és mintákat viszünk magunkkal az élet többi területére. Hogy milyen nehéz azzal élni, hogy a család nem a megnyugvást és a szeretetet, hanem a börtönt és a veszélyt jelenti számunkra. 

Tara ebből a közegből próbál kitörni, elmenekülni és a tanulás által úgy kiszélesedik számára a világ, hogy ez biztosítja számára az erőt. Nagyon különleges, tanulságos és motiváló memoár, amely arra biztat, hogy ne a "családunk" legyünk, hanem önmagunk.

"Próbáltam elképzelni, milyen jövő várhat egy ilyen nőre. Próbáltam kitalálni olyan jelenteket, ahol nem értett egyet az apjával. Mikor nem vette figyelembe a tanácsait, és a saját feje után ment. De Apa azt tanította nekem, hogy ugyanarról a dologról nem lehet két, egymástól eltérő véleményt alkotni; mert van Igazság, és vannak Hazugságok. Térdeltem a szőnyegen, hallgattam apát, de közben ezt az idegent tanulmányoztam és úgy éreztem, mintha ott lebegnék valahol közöttük, vonzódva mindkettőjükhöz, ugyanakkor taszítva általuk. Megértettem, nincs olyan jövő, amelyben együtt szerepelhetnénk, nincs olyan sors, melyben egymás mellett létezhet az Apa és a nő. Vagy örökre gyermek maradok, a végtelenségig, vagy elveszítem őt."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése