2017. február 2., csütörtök

Mette Jakobsen: Minou szigete

December 23-án írtam utoljára könyvajánlót és bár lenne miről írnom egyre csak tolom és tolom az időpontot, mert félek, hogy elfelejtettem véleményt nyilvánítani. Pedig a Minou szigete egy olyan regény, amelyről érdemes írni, így ez lesz idén az első.


A Minou szigetét valami nagyon extra akcióban vettem, pedig már a megjelenésekor kinéztem magamnak. Gyönyörű a borítója, a címe is titokzatos és a fülszöveg elolvasása után még inkább azzá válik.

"Ez a történet egy szigetről szól, ami olyan kicsi, hogy egyetlen térképen sem szerepel. Egy kislányról, akinek az édesanyja egy évvel ezelőtt elindult otthonról a legszebb cipőjében és soha többé nem tért vissza. Szól még Tiszteletesről, aki japán tornagyakorlatokkal tölti az idejét, Ládásról, aki különleges dobozokat szállít a világ minden tájára. Meg Nevenincs kutyáról, aki nagyon szereti az almás sütit, a tüzes karikákon való átugrálást viszont annál kevésbé. Amikor a tenger egy ismeretlen fiút sodor a partra, az ő egyhangú életük teljesen felborul, Minou pedig nyomozásba kezd…"

Szerintem ez a történet most már mindig a télre fog emlékeztetni. A hóra, a zimankóra, ahogyan Minou édesanyja is mindig megérezte, ha esni fog a hó a szigeten. Talán túl sokszor használom a különleges szót az ajánlóimban, de erre a regényre mindenképpen illik. Olyan egyedi, szorongató, édesbús hangulata van, hogy ha ezer könyvet is elolvasok életemben, emlékezni fogok rá.
Minou szemén keresztül egy olyan minivilág tárul elénk, ahol mindennek megvan a rendje, a helye. A reggel mindig kávéval kezdődik, apa mindig ugyanazt főzi vacsorára, de a lelkekben az anya eltűnése még feldolgozásra vár.

Sokat gondolkoztam rajta, hogy miről is szól ez a könyv? Miért hasonlítják A kis herceghez? Legfőképpen talán az elengedésről és öntudatra ébredésről szól, hiszen Minounak meg kell birkóznia az anyukája eltűnésével és ez által olyan dolgokra rádöbbenni, ami a felnőttek világában mindennapis. A sziget komorsága, szomorúsága, ami a regény alaphangulatát adja pedig számomra nagyon hasonlít A kis herceghez. Mindkét történet a legfontosabb dolgokról szól, ezért van bennem egy feszítő érzés, ha rájuk gondolok. Az élet nem fenékig tejfel, de mégis csodálatos. Örülök, hogy vannak regények, amelyek erről szólnak
Ha választhatnék talán a Minou szigete lett volna az első, amit kedvtelésből elolvasok 12 éves korom körül. Komoly könyv, de érdemes már gyerekkorban elolvasni.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése