2016. december 16., péntek

Veronica Roth: A beavatott (Divergent 1.)

Bár az olvasmányízlésem folyamatosan változik, a mostanában olvasott könyvek jól bizonyítják, hogy megéri visszatérni az "alapokhoz". A beavatott már régóta a polcomon pihent és most is csak a várólista csökkentés miatt vágtam bele, és rögtön meg is bántam, hogy csak most került nálam sorra.




Hihetetlen számomra, de a Divergent trilógia első része négy éve jelent meg először magyarul, szóval jól lemaradtam vele, bár az először nagyobb népszerűségnek örvendő Éhezők viadala azért megvolt. Nem tudom mennyire érdemes magáról a történetről írnom, mert szerintem rajtam kívül mindenki látta legalább a filmet, de A beavatott is a modern disztópiák hagyományát követi.
Volt egy nagy törés a földi életben. amiről egyébként szinte semmit nem tudunk meg, és megoldásként az emberek csoportokba tömörültek aszerint a tulajdonság szerint, ami a legjobban jellemző rájuk. Így öt csoportban élnek az emberek elkülönülten. Vannak Önfeláldozók, Őszinték, Barátságosak, Bátrak és Műveltek. A fiataloknak 16 évesen kell eldönteniük, hogy melyik csoporthoz szeretnének tartozni, de a főszereplőnek Beatrice-nek egyáltalán nem egyértelmű a döntés. Nekem sem lenne az. sőt. Egyáltalán rendben van ez így, hogy valaki csak "egyféle"?



Eléggé bicskanyitogatós történet volt ez számomra. Sokkal durvább és elgondolkodtatóbb, mint amire számítottam, olyannyira, hogy szinte végig felfokozott állapotban voltam, amikor olvastam.
Nagyon fontos kérdést penget meg a könyv, ami a mai világban, de szerintem bármelyik évszázadban nagyon fontos lenne. Mennyire kell alkalmazkodnunk? Mennyire kell önmagunknak lennünk? Mennyire különbözhetünk másoktól? És persze szintén örök kérdés, kinek a kezében van a legjobb helyen az irányítás?
Bár maga a világ szerintem nem annyira kidolgozott és a múltról sem tudunk meg túl sokat, ami nagy szívfájdalmam, de az írónő nagyon jó válaszokat ad a fenti kérdésekre, vagy ha nem is válaszolja meg őket, de legalább gondolkodásra késztet. Ez utóbbi a trilógia nagy népszerűségét tekintve talán a legjobb dolog.
Azért szerettem különösen olvasni A beavatottat, mert végig fenntartotta a figyelmemet és annyi mindent beleképzeltem, hogy már magamon is meglepődtem, "mégis hogy juthattak ilyen gondolatok az eszembe?", "vajon ez az írónőnek is eszébe jutott?". Utoljára ilyen A varázslók-trilógia olvasásakor volt velem. Imádom ezt az érzést.
Ami viszont meglepő számomra, hogy nagyon megszerettem a főszereplőket. Beatrice nagyon jó példakép, Négyesbe pedig még 21 évesen is bele tudtam szeretni. Egyedül a gonoszak voltak egyformán gonoszak, de olyan rajongóvá váltam, hogy el tudok ettől tekinteni.
Ha még nem olvastátok, akkor feltétlenül ajánlom!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése