2016. szeptember 8., csütörtök

Sylvia Plath: Az üvegbura

Én nem lázadó, hanem szenvedő tinédzser voltam. Hideg téli estéken a szobám nyitott ablakánál bagóztam és közben verset írtam. Ezután nem is meglepő, hogy akkoriban Az üvegbura meg úgy maga Sylvia Plath is az egyik kedvencem volt. Még a naplóit is elolvastam és próbáltam úgy csinálni, mintha érteném a verseit.
Ez a mostani újraolvasás x évvel később persze teljesen más volt.


A The Bell Jar elsőként 1963-ban jelent meg és azért számít korszakalkotó műnek, mert olyan kérdéseket vet fel, amelyeket még ma sem szeretünk feltenni.
Az üvegbura főszereplője Esther Greenwood, egy 19 éves, tehetséges lány, aki a nyári szünetében egy hónapot New Yorkban tölthet és bepillanthat egy híres női magazon mindennapjaiba.  Esther mindene az irodalom és az írás. Az az álma, hogy híres író esetleg egyetemi tanár lesz. De hogy illeszkedik ez az édesanyja elképzeléséhez, aki szerint a gyorsírás megtanulása sokkal többet ér az irodalomnál? És mi lesz a társadalommal, ami azt sulykolja "Menj férjhez, szülj gyereket! Csak így lehet értelme az életednek!"?

"Majd azt kérdeztem magamtól, miért nem vagyok képes legalább arra, hogy fejest ugorjak abba, amit nem szabadna tennem, úgy, mint például Doreen, és ettől még szomorúbb és még fáradtabb lettem."
Esther mindezt egy üvegburán keresztül éli meg, elveszíti az összes ambícióját, depresszióba zuhan, amiből csak sok szenvedés árán lehet kikerülni.
 Plath rendkívüli éleslátással írt arról a korszakról, amikor már voltak lehetőségek, de még voltak konvenciók is. Emellett megjelennek saját kétségei, problémái olyan elképesztő stílusban, ami az írónő sajátja. Első alkalommal együtt szenvedtem Estherrel és teljesen elkapott a regény nyomasztó hangulata. Most, másodjára már kívülről szemléltem mindent, és elcsodálkoztam, hogy mekkora bravúr kellett ahhoz, hogy az első betűtől az utolsóig fenntartsa ezt a leírhatatlan hangulatot?
A második olvasás után is a kedvencem maradt ez a regény, amely ugyan nem szolgál megnyugtatással, de kitörölhetetlen nyomot hagy az emberben.

"Lehunytam a szemem. Az üvegbura levegője présbe fogott, moccanni se tudtam."


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése