2016. március 18., péntek

Christian Grüning: Az eredményes tanulás titka

Aláírom, hogy nem mindenkit motivál jó iskolai jegyek gondolata, de bevallom őszintén nekem megtetszett Christian Grüning könyvének borítóján a 5* és Dóri ajánlója után ki is kölcsönöztem a könyvtárból.


Az eredményes tanulás titka egy nagyon jól megszerkesztett kis könyv, amely különböző fázisokra osztja a tanulás folyamatát és az egyes részekhez kapcsolódóan mindenféle technikát bemutat, amelyek elvezethetnek minket a sikerességhez. Kicsit összefoglaló műnek is nevezhető, hiszen a többdiplomás szerző azokat a technikát gyűjtötte össze, amelyek neki segítettek. Éppen ezért előfordulhat, hogyha végigolvassuk a könyvet, akkor lesz benne sok ismerős dolog, ugyanakkor lesz benne egy csomó újdonság is. Ahogyan a szerző is ajánlja, lehet egy kerek egészként is használni a könyvet, de fókuszálhatunk csak azokra a részekre is, amelyek gondot jelentenek a saját életünkben. 

Én ugyan végigolvastam az egész könyvet, de nem azzal a céllal, hogy mindent hasznosítani fogok belőle. Sok mindent kijegyzeteltem magamnak, megcsináltam a benne lévő tesztet (és ismét megbizonyosodtam róla, hogy erőteljesen vizuális típus vagyok), de a legjobban a gyorsolvasós és az időgazdálkodós rész érdekelt. Az ezekhez kapcsolódó technikákat azóta is csinálom szorgalmasan, de ezeken kívül is sok hasznos tippet tartalmaz a könyv. Ami nagyon tetszett, az a 7 legfontosabb szerep "összeírása" az életünkben, hiszen mostanában mindenki annyi mindenbe belekezd, annyi mindent szeretne elérni és a végén legtöbbször ezekből a tervekből semmi sem lesz. Én pont megtaláltam a 7 szerepemet és bizony rájöttem, hogyha valami új beköszöntene az életembe, akkor bizony mérlegelnem kellene a dolgok között, de hát valamit valamiért ugyebár.
Amiért pedig, akár még személyesen is köszönetet mondanék a szerzőnek, a miértekre adott válasz, hiszen nem csak odavetette az olvasóknak a technikákat, hanem hétköznapi nyelven el is magyarázta, hogy mi történik az agyunkban tanulás során. Na nekem ez a hétköznapiság hiányzik a tankönyveimből, úgyhogy íme egy hiánypótló mű. ;) 





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése