2015. december 17., csütörtök

Várólista csökkentés 2016

Sokáig gondolkoztam rajta, hogy érdemes-e ismét jelentkeznem a várólista csökkentésre, mert eddig még sohasem sikerült. Sőt azt sem mondhatom, hogy javuló tendenciát mutatnék, ugyanis idén egyetlen egy könyvet olvastam el a "jelöltek" közül, a Jane Eyre-t. De úgy döntöttem megpróbálom jövőre is, hiszem semmit sem veszíthetek és bár Lobo azt ajánlja, ne vegyük komolyan a játékot, én most igenis komolyan fogom venni és megfogadom, hogy elolvasok havonta egy könyvet a tizenkettő közül. Alternatív listát pedig nem készítettem, mert a túl sok választékból csak nehezebb dönteni. Aztán persze majd jövő ilyenkor meglátjuk mi sül ki a dologból, addig is itt vannak a kiválasztott könyvek. Próbáltam klasszikust, modernt, rövidet, hosszút egyaránt választani, így talán nem lesz olyan nehéz dolgom.


Szabó Magda: Régimódi történet
Papp Diána: Bodza Bisztró
Benedek Szabolcs: A vérgróf
Gillian Flynn: Holtodiglan
Anna Gavalda: Vigaszág
F. M. Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés
Anthony Capella: A kávék költője
Veronica Roth: A beavatott
Anthony Burgess: Gépnarancs
Robert Bloch: Pszicho
M. C. Beaton: Agatha Raisin és a spenótos halálpite
Anne Frank: Anne Frank naplója

Készítettem molyos polcot is, amit ITT nézhettek meg.

2 megjegyzés:

  1. Jó kis lista, én is így írtam meg idén - csak 12-re koncentrálok! Szerintem kezdd M.C.Beatonnal az nagyon könnyed és gyorsan haladsz majd ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon spontán olvasó vagyok, de valószínűleg tényleg Agatha Raisin lesz, mert a vizsgaidőszakban nem valami egetrengető műhöz lesz majd energiám. Sok sikert neked is! :)

      Törlés