2015. november 22., vasárnap

Jevgenyij Vodolazkin: Laurosz

"Úgy gondolom, Isten kegyelméből adatott nekünk az idő, hogy ne zavarodjunk össze, mert az ember tudata nem tud egyszerre magába fogadni egyidejűleg minden eseményt. A gyengeségünk miatt vagyunk időbe zárva."


Ahogyan az őszi kívánságos posztban már említettem, a fenti idézet miatt fogott meg Jevgenyij Vodolazkin első magyarul megjelent könyve. Emiatt és a később elolvasott fülszöveg miatt elő is rendeltem a regényt és hetekig tűkön ülve vártam. Valószínűleg túl nagy elvárásaim voltak a történettel szemben, mert egyszerre reméltem töménytelen filozófiát és kalandot, aminek csak kisebb része valósult meg végül.



A Laurosz a középkori (15. századi) Oroszországban játszódik és ahogyan a cím is mutatja, egyetlen személy, Arszenyij életét meséli el, aki ebben az egy életben mégis sok különböző ember életét leéli vezeklésből egy fiatalkori bűnös szerelem miatt.
A történet lassan indul Arszenyij gyermekkorával és csak időben haladunk előre. A szüleit pestisjárványban korán elveszíti és a gyógyító nagyapjához kerül, aki megtanítja hogyan használja a különböző természeti kincseket a gyógyításhoz. Arszenyijből is igazi orvos válik (már középkori mércével mérve) és nagyapja halála után ő kezeli faluja betegeit. A magány azonban eléri őt, hiszen mindenkiét elvesztette és a gyógyírt a szerelemben próbálja megtalálni, de az élet más utat szán neki. Elkezdődik  kalandja az orosz falvakon és városokon át, de érinti a kontinens belsejét is. Eközben Arszenyijt mindig más emberként, más névvel látjuk, de a célja mindig ugyanaz, szerelme üdvösségéért kell vezekelnie.

Amellett, hogy a Laurosz nagyon szép történet, kiemelendő, hogy a magyar kiadás nagyon jó minőségű, igényes és gyönyörű. Nem is mindig olvastam, csak úgy nézegettem a kódexre hasonlító gerincet  vagy a letisztult farkasos borítót. 
El lehet mondani a Lauroszról, hogy szép történet, hiszen az önzetlenségről, a mindent feladásról szól, de azért hallottunk már sok ilyenről, nem? Én ilyenkor mindig a kidolgozott karaktereket, gondolatokat keresem egy regényben, mert azok is ugyanúgy meg tudnak fogni.
A történet eleje nagyon tetszett a sok gyógynövénnyel, a nagyapa bölcsességeivel, nem bántam, hogy alig haladunk valamit előre, sőt megörültem és elbíztam magam, hogy ez nekem végig ennyire tetszeni fog. De ahogy térben is elindult a történet úgy egyre kevésbé tetszett, nagyon szájbarágósnak, kiszámíthatónak találtam és szerintem Arszenyij nem volt elég izgalmas karakter ahhoz, hogy egy egész könyvet ráépítsen az író.
Ugyanakkor voltak kis apróságok, amik nagyon tetszettek. Arszenyij gyógyításainak a részletes leírása, Ambrogio-val a taljánnal való találkozása, aki azt kutatta, hogy mikor lesz a világvége, rengeteg rejtetten humoros mondat és az, ahogyan az író egy ennyire középkori regénybe belecsempészte a 21. századot is néhány jelenet erejéig.
Mivel Vodolazkin középkor szakértő, ezért tényleg remekül ki volt dolgozva a történet ezen része, viszont sokszor olyan alap dolgokat is megmagyarázott, amiket már általános iskolában megtanítanak erről az időszakról. A másik dolog pedig, amiről nem fogom megtudni, hogy kinek az ötlete/hibája, de volt a regényben néhány szó és kifejezés, ami egyáltalán nem illett a középkori miliőbe. Például hogy került a lehullott levelek közé pillepalack az 1400-as években?

Visszaolvasva a fenti mondataimat úgy tűnhet, sőt úgy tűnik saját magam számára is, hogy mennyire nem tetszett a regény. Pedig szabadidőmhöz mérten gyorsan elolvastam és elég nehezen lehetett kicsavarni a kezemből, sikerült rendesen lekötnie. Az lehet a probléma, hogy nagyon vártam és elkönyveltem magamban "A regénynek", ezért kicsit csalódtam benne, hogy nem érte el ezt a szintet.

Ajánlom a Lauroszt azoknak, akik a különleges szerelmes történeteket kedvelik (értsd úgy, amiben a nő nincs jelen :D) és érdekli őket a középkori Oroszország. Én még mindig ugyanúgy szeretek minden regényt, ami orosz. :)

4 megjegyzés:

  1. серафима2016. február 20. 18:21

    csak egy aprócska megjegyzés a pillepalackokhoz: amikor az orosz eredetiben ehhez a részhez értem, akkor nekem is szemet szúrt, s bevallom, én sem értettem, hogy mit keres a középkori ruszban egy efféle modern holmi. azután kicsit utánanéztem az internet keletibb bugyraiban, ahol is az találtam, hogy szándékos szerzői fogásról van szó: a különböző korokból származó, "oda nem illő" tárgyak az idősíkok szimultán mivoltát hivatottak jelezni. mivel nem csak az időérzékelésünk, hanem maga az olvasás is egy lineáris folyamat, ezért ezt a fajta egyidejűséget legegszerűbben a motivikus szinten tudja érzékeltetni a szerző.

    (az orosz eredeti egyébként lélegzetelállítóan szép és borzongatóan magával ragadó. vodolazkin a különböző regiszterek váltogatásával sok-sok olyan pluszt ad hozzá a szöveghez, ami bőven kárpótol az eseteges hiányosságok (szüzsé, jellemábrázolás stb.) miatt -- sajnos, a fordítás során jó része elveszett ennek a varázsnak...)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm, hogy utánanéztél és hozzászóltál, így már teljesen érthető és nagyszerű húzásnak tartom. :)
    Nagyon jó lehetett eredetiben olvasni, biztos vagyok benne, hogy teljesen más élmény. Jó lenne, ha mindent eredetiben tudna az ember olvasni.

    VálaszTörlés
  3. серафима2016. február 20. 20:50

    ...én köszönöm az igényes könyvajánló(ka)t és a hozzászólás lehetőségét ;)

    további sok szép könyvélményt neked :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm és viszont kívánom neked is :)

      Törlés