2015. november 22., vasárnap

Jevgenyij Vodolazkin: Laurosz

"Úgy gondolom, Isten kegyelméből adatott nekünk az idő, hogy ne zavarodjunk össze, mert az ember tudata nem tud egyszerre magába fogadni egyidejűleg minden eseményt. A gyengeségünk miatt vagyunk időbe zárva."


Ahogyan az őszi kívánságos posztban már említettem, a fenti idézet miatt fogott meg Jevgenyij Vodolazkin első magyarul megjelent könyve. Emiatt és a később elolvasott fülszöveg miatt elő is rendeltem a regényt és hetekig tűkön ülve vártam. Valószínűleg túl nagy elvárásaim voltak a történettel szemben, mert egyszerre reméltem töménytelen filozófiát és kalandot, aminek csak kisebb része valósult meg végül.



A Laurosz a középkori (15. századi) Oroszországban játszódik és ahogyan a cím is mutatja, egyetlen személy, Arszenyij életét meséli el, aki ebben az egy életben mégis sok különböző ember életét leéli vezeklésből egy fiatalkori bűnös szerelem miatt.
A történet lassan indul Arszenyij gyermekkorával és csak időben haladunk előre. A szüleit pestisjárványban korán elveszíti és a gyógyító nagyapjához kerül, aki megtanítja hogyan használja a különböző természeti kincseket a gyógyításhoz. Arszenyijből is igazi orvos válik (már középkori mércével mérve) és nagyapja halála után ő kezeli faluja betegeit. A magány azonban eléri őt, hiszen mindenkiét elvesztette és a gyógyírt a szerelemben próbálja megtalálni, de az élet más utat szán neki. Elkezdődik  kalandja az orosz falvakon és városokon át, de érinti a kontinens belsejét is. Eközben Arszenyijt mindig más emberként, más névvel látjuk, de a célja mindig ugyanaz, szerelme üdvösségéért kell vezekelnie.

Amellett, hogy a Laurosz nagyon szép történet, kiemelendő, hogy a magyar kiadás nagyon jó minőségű, igényes és gyönyörű. Nem is mindig olvastam, csak úgy nézegettem a kódexre hasonlító gerincet  vagy a letisztult farkasos borítót. 
El lehet mondani a Lauroszról, hogy szép történet, hiszen az önzetlenségről, a mindent feladásról szól, de azért hallottunk már sok ilyenről, nem? Én ilyenkor mindig a kidolgozott karaktereket, gondolatokat keresem egy regényben, mert azok is ugyanúgy meg tudnak fogni.
A történet eleje nagyon tetszett a sok gyógynövénnyel, a nagyapa bölcsességeivel, nem bántam, hogy alig haladunk valamit előre, sőt megörültem és elbíztam magam, hogy ez nekem végig ennyire tetszeni fog. De ahogy térben is elindult a történet úgy egyre kevésbé tetszett, nagyon szájbarágósnak, kiszámíthatónak találtam és szerintem Arszenyij nem volt elég izgalmas karakter ahhoz, hogy egy egész könyvet ráépítsen az író.
Ugyanakkor voltak kis apróságok, amik nagyon tetszettek. Arszenyij gyógyításainak a részletes leírása, Ambrogio-val a taljánnal való találkozása, aki azt kutatta, hogy mikor lesz a világvége, rengeteg rejtetten humoros mondat és az, ahogyan az író egy ennyire középkori regénybe belecsempészte a 21. századot is néhány jelenet erejéig.
Mivel Vodolazkin középkor szakértő, ezért tényleg remekül ki volt dolgozva a történet ezen része, viszont sokszor olyan alap dolgokat is megmagyarázott, amiket már általános iskolában megtanítanak erről az időszakról. A másik dolog pedig, amiről nem fogom megtudni, hogy kinek az ötlete/hibája, de volt a regényben néhány szó és kifejezés, ami egyáltalán nem illett a középkori miliőbe. Például hogy került a lehullott levelek közé pillepalack az 1400-as években?

Visszaolvasva a fenti mondataimat úgy tűnhet, sőt úgy tűnik saját magam számára is, hogy mennyire nem tetszett a regény. Pedig szabadidőmhöz mérten gyorsan elolvastam és elég nehezen lehetett kicsavarni a kezemből, sikerült rendesen lekötnie. Az lehet a probléma, hogy nagyon vártam és elkönyveltem magamban "A regénynek", ezért kicsit csalódtam benne, hogy nem érte el ezt a szintet.

Ajánlom a Lauroszt azoknak, akik a különleges szerelmes történeteket kedvelik (értsd úgy, amiben a nő nincs jelen :D) és érdekli őket a középkori Oroszország. Én még mindig ugyanúgy szeretek minden regényt, ami orosz. :)

2015. november 15., vasárnap

D. Tóth Kriszta: Húszezer éjszaka



Szemtelenül elspoilereztem, hogy honnan kapta D. Tóth Kriszta "új" (tavaly megjelent) regénye a címét, de hogy miként kapcsolódik ez a dal a Húszezer éjszakához, az a regényből is nagyon hamar kiderül.

Az elmúlt egy-másfél évben nagyon megszerettem azt, amit Kriszta csinál, vagyis nem, inkább azt, ami Kriszta maga. A személyiségét, a gondolatait, írásait, kezdeményezéseit és a WMN-t, amit a közösségi oldalakon kívül talán a leggyakrabban látogatok. Nem azért, hogy nagy szavakat használjak, de kicsit a példaképemnek is tekintem őt. 
És ezek után ne legyek elfogult? Ígérem nem leszek. Minden, amit leírok csak a Kriszta-kompatibilitásomnak köszönhető.



A Jöttem, hadd lássalak-ban Kriszta az édesanyjának állított emléket, a Húszezer éjszakában viszont egy teljesen más témával, a mai negyvenes nők problémáival foglakozik. A főszereplő Helga, néhány nappal a negyvenedik születésnapja után valami megmagyarázhatatlan szomorúságot és hiányt kezd el érezni, miközben látszólag áloméletet él férjével, két kislányával és sikeres vállalkozást vezet.

A téma önmagában nem különleges, rengeteg más könyv és újságcikk íródott és íródik talán ebben a pillanatban is ezzel kapcsolatban, de engem nagyon jó időben kapott el a történet, és bár fele annyi idős vagyok, mint Helga, számomra is volt üzenete. 
A Húszezer éjszakában nem csak Helga jelenét ismerhetjük meg, hanem a gyermekkorát és a szüleit is, ami nagyon fontos pontja a regénynek, hiszen megmutatja, hogyan jutott el a főszereplő a történet jelenéig, ahol reggelente rekordidő alatt csomagol tízórait, napközben hírességeket menedzsel, heti kétszer pilates órán próbálja magát formában tartani és éjszakánként színlelnie kell az orgazmust.
Az írónő mindent annyira gondosan kitalált, mind Helga múltjában, mind a jelenében. Élvezet volt olvasnom az apró kis mozzanatokat és érezni azt, hogy Kriszta mennyire szereti mindegyik szereplőjét. Én is írtam már néhány regény kezdeményt és teljesen át tudom érezni, hogy mennyire lehet ragaszkodni egy általam kitalált karakterhez. Valahogy ezt a ragaszkodást éreztem Kriszta soraiban is. Egyszerűen látszott a történetben, hogy itt minden az övé. Minden olyan volt, mint ő. Azok a gondolatok, tapasztalatok, idézetek, dalok. 
A kedvencem mégis az a "hármas" volt, akiket az írónő Helga mellé teremtett, hogy így együtt olyan tipikus "négy barátnő" legyenek. Tudjátok, mint a filmekben, hogy mindannyian különböznek, éppen ezért remek tükröt tudnak egymásnak tartani, na meg rengeteget nevetni.

A Húszezer éjszaka számomra egyszerre volt nyomasztó és szórakoztató. Féltem tőle, hogy nem tudom átérezni a témát, de 40/2 évesen  is sokat tudott adni. Ha nem is tudjuk átérezni, de érdemes ilyen témában olvasni, hogy mire odaérünk kevesebb hibát kövessünk el.

2015. november 3., kedd

Új polclakók és havi könyves zárás - 2015 október

Igen-igen el vagyok tűnve, de azért olvasgatok és már az egyetemisták éjjeli bagoly üzemmódja is beállítható nálam. Csak este 10 után voltam képes elkezdni az olasz beadandómat, de miután kész lett megjött a kedvem egy gyors poszthoz is. Jajj, nagyon el vagyok maradva...pedig annyi tervem van...

Októberben csak két, illetve egy tankönyvvel együtt három könyvet vettem, ami nem is olyan nagy probléma, mert novemberre van két előrendelésem (Laurosz, A varázslókirály), meg aztán ki tudja mi jön még.

Potozky László: Éles
Az egyik csoporttársam ajánlotta ezt a könyvet olyan címszavakkal, mint durva és megrázó. Több nem  kellett, a Glamour-napokon meg is vettem. Valamikor a (távoli) jövőben lesz róla poszt. Lehet nálam azért nem talált be, mert készültem rá, hogy ütni fog. Egyébként egy pszichológus hallgatóról szól, aki fogalmazzunk úgy, hogy saját maga is kezelésre szorul. Nagyon kortárs, talán ezért volt az, hogy sok helyen nem hittem el.

Csáth Géza: Egy elmebeteg nő naplója
Mikor a gimiben tanultunk Csáthról, akkor rögtön felkerült a várólistámra a könyv, sőt még a könyvtárból is kikölcsönöztem, de végül nem olvastam el. Szintén egy csoporttársam emlékeztetett rá, ha már vonzódom az őrültekhez. Annyira szépek a Helikon zsebkönyvek, nekem ő az első. Bár még nem olvastam,,,



Az új polclakók mellett olvastam könyvtári könyveket (végre beiratkoztam a Szabó Ervinbe!) és még egy nyáron elkezdett regényt is befejeztem.

Potozky László: Éles
Igen, erről már volt fentebb szó.

Posztoltam róla és már tűkön ülök a folytatás miatt. Csak ajánlani tudom, mert nekem eszméletlenül tetszett.

Janet Evanovich: Egy fejvadász (A szingli fejvadász 1.)
Csak nézelődtem a könyvtárban miután beiratkoztam, rám nem jellemzően lista nélkül, ötletek nélkül voltam. Megakadt ezen a szemem és eszembe jutott, hogy mennyi jót hallottam már róla. Gondoltam jó kis könnyű metrós-buszos-vonatos olvasmány lesz és valóban így lett. Ma vettem ki a második részt.

Csernus Imre: A nő
Nagyrészt nem is a nőkről, hanem a párkapcsolatokról és a gyereknevelésről szól, persze többnyire női vonatkozásban. De ez engem nem zavart egyáltalán. Tetszett, ahogy nem kertel, tetszett, ahogy káromkodik (sajnos én is imádok) és tele volt a könyv tök jó példákkal, amivel szempillantás alatt rávilágít mindenre. Jókor talált rám és azóta ajánlgatom mindenkinek. 



A többiek: Dóri, Katacita, Tekla