2014. november 30., vasárnap

Új polclakók - 2014 november

Ezután a hónap után  is elképesztően büszke vagyok magamra, hiszen "csak" két új könyvet vettem, de úgy érzem mindkettő jó választásnak bizonyult.
Sarah Dessen legújabb magyarul megjelent könyvét már hónapok sóvárogva vártam. A hét elején végre én is a kezembe vehettem az Álom két keréken-t és pár nap alatt el is olvastam. Ha sokat várok egy könyvre, általában mire elkezdem, elmúlik a varázs, de most egy Sarah Dessen regényről volt szó, ő pedig még nem tudott nálam mellé lőni. Értékelés majd jön, de addig is olvassatok Sarah Dessen-t!

A másik új polclakóm pedig Anne Tyler Amikor még felnőttek voltunk című regénye, amit nem vettem volna meg, ha nem bombáznának folyamatosan a könyves áruházak az e-mailjeikkel. Persze én vagyok a hibás, mert azonnal rákattintok a reklámokra és rávetem magam a leárazott könyvekre. Anne Tyler regényéről eddig még nem hallottam, de a címe mindent vitt nálam és aztán a fülszöveg is tetszett. Egy ötvenes éveiben járó nő visszaemlékezése utakról, amiket megjárt és amiket megjárhatott volna. 

 


És hát kihasználva a Libri 2+1 akcióját beszereztem a karácsonyi ajándékaimat is, de ők hárman még nem a polcomon sorakoznak, hanem valahol elrejtve a házban. Róluk bővebben majd egy hónap múlva. 

Ugyan a telet nem szeretem, de a karácsonyt és az előtte lévő készülődést várakozást annál inkább. Ma én is előszedtem a kis díszeimet, délben meggyújtottuk az első gyertyát a saját készítésű adventi koszorún és délután pedig olasz gyümölcskenyeret, panettone-t sütöttem. A nagy készülődésben viszont a kedvencem a tea-könyv kombó, az igazi feltöltődést ez adja a családozáshoz, sütifaláshoz ja meg a felvételi-érettségi rémálomhoz. 


A többiek új polclakói (már ha vannak :D):
Liliane
Nikkincs
PuPilla
Tekla
Theodora


2014. november 26., szerda

David Wagner: Élet

Amíg fáj, addig még itt vagyok.

Egy halálos betegségben szenvedő fiú, egy szervdonorra váró férfi...

Egyik barátomnak köszönhetően pár hete egy nem mindennapi könyv került a kezembe. David Wagner Élet című könyvében a főszereplő, W. gondolatait olvashatjuk, aki gyermekkora óta súlyos májbetegségben szenved. A szervezete idegen testként kezeli a máját és mindent megtesz, hogy elpusztítsa azt. Sokáig gyógyszereken, kezeléseken él, ritka betegsége miatt az orvosok szinte kiállítási tárgyként mutogatják. Aztán az életében eljön az a pont, mikor a mája már nem bírja tovább, átültetésre van szüksége. Az Életben kis szemelvényekben megismerhetjük W.  gondolatait a műtét előtt és után. A cím pedig amilyen egyszerű annyira találó is. Kitartunk-e az életünk mellett akkor is, ha ennyire fájdalmas? Ha elveszítjük testünk egy részét, akkor elveszítünk egy darabot önmagunkból is?

Felkavaró és rendkívül hiteles könyv, hiszen az író saját élményein alapszik. Még sohasem olvastam szinte végig kórházban játszódó könyvet, igazán nem is fűlik hozzá az ember foga, de ebben a történetben mégis megkapó volt, ahogy az író a hétköznapi kórházi jelenetek mellé beleszőtte a saját emlékeit, elmélkedéseit. Nehéz volt elképzelni egy német kórházat, ahol a berendezés sokkal modernebb, minden sokkal tisztább, az ételek sokkal finomabbak, szinte már szállodai jellegű az ellátás, de a tudat ott van az emberben "Beteg vagyok.". Ha valaki ennyire súlyos betegségben szenved, lehetnek jobb és rosszabb napok, de a gondolatai végül mindig ugyanoda térnek vissza. "Vajon meddig fáj még? Talán jobb lenne, ha vége lenne." W. egy hatalmas döntést hoz, és elgondolkodtatja az olvasót, hogy ő is így cselekedne? Ha nem is ebben a formában, de szerintem az élete egy szakaszában mindenkinek döntenie kell efelől. És ameddig W. dönt az olvasó megismerheti sokszor hétköznapi sokszor igazán újszerű gondolatait, emlékeket gyerekkorról, utazásokról, szerelmekről. Mindenről, ami egy ember lényét kiteszi. Nekem hetek múltán is szinte napi szinten villannak be apró részletek.
Mindenkinek ajánlom elolvasni, igazán megéri, mert ha csak néhány pillanatra is, de segít értékelni/átértékelni az életet. 



2014. november 23., vasárnap

Könyvmolyok problémai TAG

Íme az első book tag a blogon. Köszönöm szépen Teklának

a meghívást, végre olyan kérdések, amikhez hozzá tudok szólni. :)

1. Körülbelül 20.000 könyv van az „Elolvasni” listádon. Hogy a fenébe döntöd el, hogy mit olvasol el legközelebb?
Sajnos sokszor kényszerítem magam  könyvek olvasására, mert kötelező olvasmány, molyos kihívásra kellene vagy éppen könyvtári és mégis csak el kellene olvasni. Aztán van amihez megjön a kedvem, van, amit pedig megunok és félbehagyok. A legjobb persze az, ha spontán kezdek el valamit. Az mindig jól sül el.


2. Már elolvastad, több mint a könyv felét, de egyszerűen nem tetszik neked. Abbahagyod, vagy folytatod?
Általában azt is végigolvasom, ami az elején annyira nem fog meg, mert várok az áttörésre, ami egyébként sokszor meg is történik.  De nagyon kitartó tudok ám lenni az olyan könyvekkel is, amikben tényleg semmi, de semmi nem fog meg.


3. Közeledik az év vége és oly közel, mégis távol vagy az olvasási kihívásod teljesítéséhez. Megpróbálsz felzárkózni, és ha igen, akkor mégis hogyan?
Mindig túl akarom szárnyalni az előző évben elolvasott könyvek számát, ami az idén valószínűleg nem fog sikerülni. De ha erőltetném a dolgokat, akkor elveszne az olvasás varázsa, mert ez nem egy verseny.


4. Egy könyvsorozatnak, amit egyszerűen imádsz, a borítói. Nem. Egyeznek!! Hogy birkózol meg ezzel a szörnyűséggel?
 Ilyen téren eléggé precíz és pontos tudok lenni, de egy idő után belenyugodnék a dologba és csak akkor bosszankodnék néha, ha megkapná a szemem a polcon ez az "apró hiba".

5. Mindenki imád egy könyvet, amit te egyszerűen ki nem állhatsz. Kivel osztod meg az érzéseidet?
Ha felvetődik témaként, akkor bárkinek elmondom a saját véleményem. És előfordul, hogy twitteren, molyon és persze itt a blogon is megemlítem. De persze előbb elolvasom a szóban forgó könyvet, így volt például a Szürkénél is. 

6. Nyilvános helyen olvasol éppen és hirtelen elkezdesz sírni a könyvön. Mihez kezdesz magaddal? 
Ritkán fordult eddig elő, de amikor igen, akkor nem zavartattam magam. Inkább nevetni szoktam többször.

7. A folytatása egy könyvnek, amit nagyon imádtál, éppen most jelent meg, de már nem emlékszel mindenre az előző részből. Újraolvasod az előző könyvet? Vagy inkább nem olvasod el ezt a folytatást? Keresel valami összefoglalót róla az interneten? Esetleg elkezdesz bőgni a frusztrációtól?! 
Sokszor van, hogy újraolvasom az előző részt, de ha nem is emlékszem, akkor is belevágok a következőbe, mert általában fel tudom venni a fonalat. Szerencsére a legtöbb folytatás úgy van megírva, hogy kicsit visszautal az előzményekre. 

8. Nem akarod senkinek, ismétlem, senkinek kölcsönadni a könyveidet! Hogyan utasítod vissza udvariasan az embereket, mikor kölcsönkérnek tőled egyet?
Régebben tényleg nem szerettem kölcsönadni a "drágáimat", de mostanában ez a fóbia már eltűnt, mivel boldoggá tesz, ha látom, hogy valakinek tetszik egy tőlem kölcsönkapott könyv.

9. Ebben a hónapban már 5 könyvet kezdtél el és egyiket sem fejezted be. Hogyan lépsz túl ezen a „nem olvasási időszakon”? 
Nincsen semmi bevált receptem, inkább csak reménykedem, hogy jön majd egy olyan történet, ami kimozdít a "könyves letargiámból".

10. Nagyon sok könyv jelenik meg, amikért szinte haldokolsz, hogy elolvashasd. Hányat fogsz ezek közül megvenni?
Legtöbbször 1-1 könyvre vágyom nagyon és akkor azt az egyet meg is veszem. Viszont általában könyvet kérek/kapok mindenféle alkalomra.  Ezért van az, hogy a szobámban már nem is férnek el könyvek, a nappaliban gyűjtöm őket tovább.


11. Miután megvetted a könyvet, amire annyira vágytál, körülbelül mennyi ideig csücsülnek a polcodon mire elolvasod őket?
Ha spontán veszek meg valamit, akkor azt pikk-pakk elolvasom, de ha valamire sokat kell várnom/ jó előre eldöntöm, hogy meg fogom venni, akkor akár hónapokig is halogatom az olvasást.

Én nem tagelnék senkit, de ha van kedvetek válaszoljatok a kérdésekre kommentben, vagy linkeljétek be a blogbejegyzéseteket. :)

2014. november 15., szombat

Ha hajtogatsz ezer darvat, akkor...


... lehet egy kívánságod.
Tudtam meg Samtől a Mercy Falls farkasi trilógia egyik főszereplőjétől a második részben, a Lingerben és aztán azon kaptam magam, hogy már lassan a tizedik darut hajtogatom. 

Nem tervezem, hogy tényleg elkészítem az ezer darabot (bár életem végére lehet meglesz), csak éppen őszi szünet volt, ráadásul egy olyan időszak, amikor mindent akartam csinálni, csak gondolkodni nem. Az origamizás teljesen kikapcsolt. Különösen, hogy a darvak után, a jó öreg youtube segítségével még más dolgok hajtogatását is kipróbáltam. Békát, masnit, szívecskét, pillangót és a kedvencemet, báli ruhát is csináltam. Nagyon egyszerű mind. Ha kreatívkodni szeretnétek próbáljátok ki az origamit, mert nem csak olvasni, de origamizni is jó. :)


Kis gondolkodás után eszembe jutott, hogy olvastam már más könyvben is darvakról, mégpedig Natalie Scharf Sophie, Sissi lázadó húga című történelmi fűszerezésű regényében. Ahogy az alábbi idézet is mutatja, van egy nagyon emberi vonásuk.

"Edgar számos fényképet készített a darvakról, melyek a Yarlung-Zangpo folyó partján a mocsaras zöldben fenségesen lépdeltek hosszú lábaikon. Már majdnem nyolc hónapja Kínában volt. Egy kínai ismerősétől megtudta, hogy a darvak miután megtalálták a társukat, egy életen át hűségesek hozzá. Ha az egyik madár elpusztul, legtöbbször a párja is hamarosan követi."

2014. november 8., szombat

Amikor csak szaporodnak...

Biztos veletek is előfordult már, hogy mindig új és új könyvbe kezdtetek bele ahelyett, hogy végre egyet befejeznétek. Ezzel most én is így állok a 9 megkezdett könyvemmel és ebben a szalagavatóra készülős, közben szorgalmasan vezetni tanulós és magyar OKTV-re készülős időszakban sajnos sokáig nem is lesz máshogy. Legfeljebb, ha nem alszom....
Sarah Dessen What happened to goodbye című könyvét még áprilisban kezdtem el nyelvvizsgára készülés címen és bár a nyelvvizsga meglett, a könyvet nem fejeztem be. Pedig hasonlóan jó regény, mint az írónő többi könyve, hozza azt a kisvárosi hangulatot, a szerethető karaktereket. A probléma csak az a könyvvel, hogy angol. A nyelvezete nem nehéz, felsőfokú nyelvvizsgával csúnya is lenne, ha ilyet mondanék, de mégsem haladok úgy vele, mint egy magyar nyelvű könyvvel. Szóval itt nagymértékben inkább a lustaságomban van a hiba.
Szilvási Lajostól az Egymás szemében is régóta függőben van, pedig ez állítólag egy klasszikus a maga nemében. Egy kicsit még szocializmus, de már nem az a kemény, egy kicsit még éretlenek a főszereplők és mindketten naplót írnak, a lány is és a fiú is. Szerintem roppant igényes regényről van szó, ha egy 21. századi ember értékrendje szerint kategorizáljuk bőven szépirodalmi szintű. Kb. a harmadánál járok és nem mondom, hogy nem tetszik, de még nem kapott el a "varázs", ami miatt azt érezném, hogy folytatnom kell. Pedig a várólista csökkentéses polcomon is rajta van, szóval jó lenne befejezni...
Aztán vannak itt kötelező olvasmányos könyvek is. Thomas Mann elbeszélései, amiből a Mario és a varázsló a kötelező, de a Tonio Kröger pedig lehet, hogy emelt tétel lesz, szóval lehet azt is el kell még olvasnom. Illetve kellett rá egy éjszaka, hogy feldolgozzam a Mario és a varázslót és rájöjjek Thomas Mann mekkora csoda volt, szóval akkor már a Halál Velencében is érdekel. A másik pedig Kafkától az Átváltozások, amiből Az átváltozás olyan borzasztó volt, hogy muszáj lesz elolvasnom a többi novellát is.
Meséket is olvasok. Boldizsár Ildikó Mesék anyákról című könyve tele van elképesztő, szívmelengető, de sokszor eléggé nyomasztó mesékkel is, mindenféle néptől. Ezekből nyilván csak úgy mazsolázgatok néha mikor még nem megy az elalvás, nem úgy olvasom, mint egy regényt.
Elkezdtem Mireille Guiliano A francia nők nem híznak című könyvét. annak apropóján, hogy az év eleji nagy fogyásom (ohh micsoda párhuzam a műsorral) után még szeretnék pár kilót leadni, mindezt úgy, ahogyan a francia nők, koplalás nélkül.
A múlt hétvégén nagyon belemerültem Jennifer E. Smith Milyen is a boldogság? című könyvébe is, de aztán jött Szabó Dezsőtől Az elsodort falu, amit az OKTV-re olvasgatok. Az előbbiről érzem, hogy már nem igazán nekem szól, de elszórakoztat, szóval be fogom fejezni. A Szabó Dezső regény pedig egy olyan monumentális műnek tűnik nekem,(bár tegyük hozzá, hogy nagyon-nagyon alulértékelt ) mint az Anna Karenina. Legalábbis felfedeztem benne a magyar Levint meg még sok hasonlóságot, de alapvetően egy két háború között játszódó műről van szó, amely keresi a megoldást a magyarság problémáira. Lassan, de haladok vele.
Amire pedig most olvasás terén teljes erőmmel összpontosítok az David Wagner az Élet című könyve, de erről majd szeretnék külön bejegyzést írni, szóval nem lövöm le előre a poént.

2014. november 2., vasárnap

Sarah Dessen: Altatódal

Már másodjára olvastam Sarah Dessen második KMK-nál megjelent könyvét, de mégis úgy érzem jobb, hogy csak most írok róla. Először két éve olvastam a regényt, valamikor nyár elején, az előrehozott infó érettségim közepén és emlékszem, hogy agyba-főbe dicsértem mindenhol és mindenkinek. Azóta sok minden megváltozott, én magam sem vagyok már ugyanaz az ember, így a második olvasás után sokkal másabb, nem csak szirupos érzésekkel vélekedem már az Altatódalról.

– A szerelem egy ürügy, hogy olyan szarságokat is eltűrj, amiket nem kellene – feleltem ingerülten mire Jess felnevetett. – Az a módszere – magyaráztam – , hogy teljesen megbolondítja a mérleg nyelvét: azok a dolgok, amiknek egyébként nagy súlya van, egyszer csak valahogy súlytalanná válnak. A szerelem tönkretesz. Csapda.

Az Altatódal főszereplője Remy, egy céltudatos, vagány csajszi, akinek megvannak a saját szabályai a szerelemhez. Az első szabálya rögtön az, hogy a szerelem nem létezik. Az édesapja, akit soha nem látott, zenész volt és egyetlen híres dala az Altatódal, amit Remy születésekor írt. Az édesanyja pedig egy Danielle Steel kaliberű írónő, akinek a regényei egzotikus helyszíneken játszódnak, egzotikus nevű főszereplőkkel, akik csupa egzotikus dolgot csinálnak miközben szenvednek a szerelem miatt. Remy anyukája is hasonlóképpen él, kedvenc időtöltése a férjhezmenés és Remyhez képest álomvilágban él, ő még hisz a szerelemben. Az Altatódal cselekménye Remy utolsó egyetem előtti nyarán játszódik, amikor az anyja újabb esküvőjét szervezi és megismerkedik Dexterrel, a különc, bolondos, kicsit szerencsétlen zenészfiúval, akinek a bandája a városba érkezik szerencsét próbálni.

Remy karaktere merőben eltér a megszokott Dessen főszereplőkétől, akik mindig átlagos, kedves lányok valamilyen traumával a hátuk mögött. Ebben az esetben nem Remyvel történnek az emberek, ő történik az emberekkel. A regény elején megtudhatjuk, hogy bár már megváltozott, de régebben falta a pasikat, cigizett és keményen ivott. Ő nem az a jókislány típus, akiket eddig megismerhettünk Dessen könyveiből. Dobja a pasikat mielőtt a kapcsolat komollyá válhatna és az új életére koncentrál,  ami a szeptemberben kezdődik a Stratfordon. 

Amikor először olvastam az Altatódalt egyenesen rajongtam Remyért, most pedig a történet elején annyira idegesített a karaktere, hogy kivágtam volna az ablakon a könyvet, körülbelül úgy, mint Bradley Cooper a Napos oldalban. Az a személyiség, akit akkor még istenítettem, amiért mer egy kicsit élni, hihetetlen taszítóvá vált számomra, mert magamra ismertem benne. És amikor rájöttem, hogy egy könyvnek erről (is) kell szólnia, akkor lenyugodtam és folytattam tovább az olvasást.

Dessen karakterformálásban még mindig etalon nálam, mert átlagos, hétköznapi szereplőkből képes érdekes, szerethetőeket alkotni. És minden szereplő különbözik egymástól, nem hajaz egy előző könyvbéli társára. A fiú főszereplőkkel pedig különösen jól bánik az írónő. Olyan karaktereket alkot, akik nem Edward Cullen-ek vagy Christian Grey-ek, hanem akik a való életben is létezhetnének. A Figyelj rám!-ból Owen örök szerelmem lesz és Dextert is csak imádni lehet.
De az Altatódal sem csak szerelmi szálból áll. Amit utánozhatatlan ebben a regényben az Remy és három barátnőjének a barátsága. Az, hogy mennyire különböznek, mégis bármit megtennének a másikért. Már ezért is érdemes elolvasni a könyvet. 

Tudtam, hogy nincs garancia. Nincs rá mód, hogy előre tudjuk, mit hoz a jövő a számomra, az ő számára, vagy bárki más számára. Vannak dolgok, amik nem tartanak örökké, de vannak, amik igen. Mint egy jó dal, egy jó könyv vagy egy jó emlék, amit magaddal vihetsz, és kicsomagolhatsz a legsötétebb napjaidban, lesimítva a gyűrött széleit, közelről fürkészve, és remélve, hogy még mindig felismered azt a személyt, akit ott látsz. 

Az biztos, hogy nekem most sokkal többet adott, mint első olvasásra, Szerelem, barátság, család, egyetem. Minden benne van, ami jelenleg foglalkoztat és a legtöbb mindig is foglalkoztatni fog. Plusz rengeteg finomság, amiért megéri Sarah Dessen regényeket olvasni. 

2014. november 1., szombat

Őszi diós süti liszt nélkül, szilvás-joghurtos öntettel

Rég volt már sütis poszt a blogon, pedig én az az ember vagyok, aki ha hétvégenként nem süt valamit, akkor utána a következő héten rosszul érzi magát. Nálam a sütés egyfajta feszültséglevezetés, nem csak azért csinálom, mert valami édességet kívánok. A sütés olyan, mint egy doboz nyugtató, a sütés önkifejezés. Sütni jóóóó! Már csak a főzést is ebbe a státuszba kellene helyezni és akkor álomfeleség leszek. :D

Tegnap egy hiperegyszerű, lisztmentes, egészséges sütit készítettem. Az eredeti receptet ITT találjátok. Mivel mi eritritet nem tartunk itthon, így helyette nyírfacukrot használtam, de nyugodtan használhattok sima cukrot is. És valamilyen hihetetlen módon málna sem volt itthon, így helyette egy fahéjas-mézes-szilvás öntetet készítettem. Szerintem isteni lett ezzel is és így legalább  kicsit ősziesebb ízvilágú.


Hozzávalók
16 dkg darált dió
16 dkg zabpehely
6 ek nyírfacukor (xilit)
1 tojás
2 ek natúr joghurt
1 dl tej
1 csipet só
fél csomag sütőpor
1 kk fahéj

Az öntethez
1 kis pohár natúr joghurt
4 db szilva
fahéj és méz ízlés szerint

A sütihez előbb összekeverjük a száraz hozzávalókat, majd hozzáadjuk a többi a hozzávalót is. Jól elkeverjük az így kapott masszát. Egy formát vagy tepsit sütőpapírral kibélelünk, beletöltjük a masszát és 180 fokon kb. 20 perc alatt készre sütjük. Én 3 kisebb formában sütöttem, ahogy a képen is látszik.

Az öntethez a szilvát kis darabokra vágjuk, hozzáadjuk a joghurthoz, ízlés szerint rakunk bele fahéjat és mézet. A sütihez kínáljuk.


Így liszt nélkül nem kelt akkora bűntudatot az emberben, de mégis nagyon finom. Én nem most készítettem ezt a sütit utoljára. :)