Bár az Emma lányához még nem volt szerencsém a könyvtárban, de a "Szent asztalon" újabb Fábián Janka könyv jelent meg, A német lány. Így hát folytattam a Fábián életmű megismerését, és igen, ehhez a könyvhöz is elég volt csupán egy hétvége. De vajon jelent ez valamit? /Azt jelezném, hogy most először lehet, hogy spoilereztem egy picikét./
Fülszöveg: Sepp Weinbach, azaz Borpataky Jóska, a baranyai sváb fiatalember a német hadsereg századosaként vesz részt először Franciaország megszállásában, majd Sztálingrád ostromában. A két esemény más-más okból örökre megváltoztatja az életét. A háború után Bajorországban letelepedő férfit csakhamar utoléri a múltja, egy furcsa kislány, Rose alakjában. Rose, a hármas (magyarnémetfrancia) identitással rendelkező lány tizennyolc éves korában, a hatvanas évek elején diákként Párizsba kerül. A regény az ő boldogságkereséséről szól: vajon képes lesz-e megküzdeni a saját maga és a már csaknem húsz éve véget ért, de a lelkekben még dúló háború démonaival? Képes lesz megtalálni helyét egy családban, amelyet már a felbukkanása előtt is meglehetősen kusza viszonyok, elhallgatott titkok és fel nem dolgozott tragédiák jellemeztek? Végül pedig: többszöri próbálkozás után sikerül-e megtalálnia az igaz szerelmet?
A fülszöveg alapján azt gondolná az ember, hogy ismét minden adott egy romantikus, történelmi fűszerezésű regényhez. Én is így voltam ezzel kb. a történet feléig, ameddig nem csak Rose volt a főszereplőnk, hanem nagyrészt az édesapja, Sepp.
A cím alapján azt hittem, hogy már a történet elején megismerjük Rose-t, de ehelyett Borpataky Jóska Franciaországban majd Sztálingrádban töltött katona éveiről olvashattam rengeteget, és most először nem bántam. Az Emma szerelmében a túl sok harci jelenet unalmassá tette a könyvet, de A német lányban az írónő már nem a robbanásokra, lövöldözésekre fektette a hangsúlyt, hanem arra, hogy a katonák érzéseit ismertesse meg velünk. Ez a rész hihetetlenül tanúságos volt, hiszen kiderült belőle, hogy ember és ember között nincsen különbség. A II. világháború idején a katonák csak bábok voltak pár őrült ember kezében.
Sztálingrád után, kb. a 100. oldal körül jelent meg a történetben Rose, aki ezután átvette a főszerepet és számomra innentől lezdve megszakadt élvezet. Rose felnőtt a német birtokon és Párizsba utazott, hogy zenét tanuljon. Itt megismerkedett a Saint-Martin családdal, szerelmes lett és mindent úgy történt, ahogyan az a nagy könyvben meg van írva. Vagyis klisé, klisé hátán és plusz egy dolog, ami nálam mindig kiveri a biztosítékot... Rose egy tüneményes lány, mindenki imádja őt, csak éppen 200 oldalon keresztül egyszer sem tudjuk meg, hogy MIÉRT.
Minden szereplő túl idealizált volt számomra, nem csak Rose. Mintha egy színmű karaktereit vonultatta volna fel az írónő, aki a végére teljesen kiffuladt, elfogytak a közhelyek, és nem tudom létezik-e ez a szó, de szerintem túlírta a könyvet. Azzal menthette volna ki magát nálam, ha egy szép homályos véget ad ennek a történetnek.
Kicsit csalódtam most az írónőben és azt hiszem, hogy kezd kifogyni az ötletekből, pedig ez még csak a harmadik könyv volt, amit tőle olvastam. Viszont nem mondom, hogy feladom a Fábián Janka könyvek olvasását, mert remek kikapcsolódás, hiszen olvastatja magát az írónő minden könyve. Csak akkor van baj, ha már idegesítővé válik, mert annyira kiszámítható.
Értékelés: 2,5/5
Kiadó: Ulpius-ház
Kiadás éve: 2012
Oldalszám: 364
A fülszöveg alapján azt gondolná az ember, hogy ismét minden adott egy romantikus, történelmi fűszerezésű regényhez. Én is így voltam ezzel kb. a történet feléig, ameddig nem csak Rose volt a főszereplőnk, hanem nagyrészt az édesapja, Sepp.
A cím alapján azt hittem, hogy már a történet elején megismerjük Rose-t, de ehelyett Borpataky Jóska Franciaországban majd Sztálingrádban töltött katona éveiről olvashattam rengeteget, és most először nem bántam. Az Emma szerelmében a túl sok harci jelenet unalmassá tette a könyvet, de A német lányban az írónő már nem a robbanásokra, lövöldözésekre fektette a hangsúlyt, hanem arra, hogy a katonák érzéseit ismertesse meg velünk. Ez a rész hihetetlenül tanúságos volt, hiszen kiderült belőle, hogy ember és ember között nincsen különbség. A II. világháború idején a katonák csak bábok voltak pár őrült ember kezében.
 |
| a 2010-es kiadás borítója, Hungarovox |
Minden szereplő túl idealizált volt számomra, nem csak Rose. Mintha egy színmű karaktereit vonultatta volna fel az írónő, aki a végére teljesen kiffuladt, elfogytak a közhelyek, és nem tudom létezik-e ez a szó, de szerintem túlírta a könyvet. Azzal menthette volna ki magát nálam, ha egy szép homályos véget ad ennek a történetnek.
Kicsit csalódtam most az írónőben és azt hiszem, hogy kezd kifogyni az ötletekből, pedig ez még csak a harmadik könyv volt, amit tőle olvastam. Viszont nem mondom, hogy feladom a Fábián Janka könyvek olvasását, mert remek kikapcsolódás, hiszen olvastatja magát az írónő minden könyve. Csak akkor van baj, ha már idegesítővé válik, mert annyira kiszámítható.
Értékelés: 2,5/5
Kiadó: Ulpius-ház
Kiadás éve: 2012
Oldalszám: 364
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése