2018. november 10., szombat

Paula Hawkins: A lány a vonaton

Nem egy friss könyv A lány a vonaton, de biztos sokan emlékeztek még rá, hogy mekkora szenzáció volt. Sokáig húztam, halasztottam az elolvasását, de most még a regény alapján készült filmet is megnéztem.


Fülszöveg: 
Rachel ingázó, minden reggel felszáll ugyanarra a vonatra. Tudja, hogy minden alkalommal várakozni szoktak ugyanannál a fénysorompónál, ahonnan egy sor hátsó udvarra nyílik rálátás. Már-már kezdi úgy érezni, hogy ismeri az egyik ház lakóit. Jess és Jason, így nevezi őket. A pár élete tökéletesnek tűnik, és Rachel sóvárogva gondol a boldogságukra.
És aztán lát valami megdöbbentőt. Csak egyetlen pillanatig, ahogy a vonat tovahalad, de ennyi elég.

A pillanat mindent megváltoztat. Rachel immár részese az életüknek, melyet eddig csak messziről szemlélt.

Meglátják; sokkal több ő, mint egy lány a vonaton 

***

Könyvek terén nem vagyok egy nagy thriller rajongó, vagy legalábbis kevés ilyet olvasok, a legutóbbi talán a Holtodiglan volt, de az is már régen, pedig annak az olvasása után is megfogadtam, hogy több thrillert fogok olvasni.

A lány a vonaton szerintem egy kifejezetten női thriller, hiszen a főszereplő, Rachel mellett két másik fontos szereplő is van benne, Megan és Anna. Ők hárman látszólag gyenge személyiségek, de mélyen nagyon is erősek és ők tartják össze a történetet. A férfi szereplők viszont talán a kelleténél negatívabban, agresszívabban vannak beállítva, legalábbis túl nagy a kontraszt a két nem között, így én már feminista regénynek is nevezném.

De ez már a nagyon átgondolt véleményem, mert a könyv csak úgy magával ragadott, mint ahogy sokan másokat is. Egy-két nap alatt elolvastam. Túlzásnak tartanám az írónőt olyan klasszikus írókhoz hasonlítani, mint Hitchkock vagy Agatha Christie és szerintem a Holtodiglan is egy másik kategória, de a maga nemében, arra hogy magával ragadjon, izgassa az embert és csak olvassa és olvassa a lapokat arra tökéletes. Nekem is nagyon tetszett és örültem a váltott nézőpontoknak meg a múltbeli visszatekintéseknek, mert bár nagyon együtt tudtam érezni a főszereplővel, de önmagában az ő szemszöge kevés lett volna.

Ha még nem olvastátok nagyon ajánlom A lány a vonatont, mert tényleg egy tök jó kis thriller és a történethez úgy gondolom így vagy úgy, de nagyon sokan tudnak kapcsolódni. A második könyvét, A víz mélyént is szeretném elolvasni.



A filmről:
Mindig úgy kezdek neki egy regényből készült filmnek vagy épp megyek egy színházi előadásra, hogy próbálom nem azt várni, hogy 100%-osan az eredeti történetet fogom látni. Egy idő után általában sikerül is elvonatkoztatnom, de most erre nagyon nem is volt szükség, mert szinte teljesen történethű lett az adaptáció. Éppen ezért nem is kötött le annyira a film, nem volt min izgulmon. Ettől függetlenül, aki nem ismeri a történetet, annak ajánlom, mert nagyon hangulatos, feszültséggel teli lett. Emily Blunt pedig az egyik kedvenc színésznőm és szerintem nagyon jól alakította a főszereplő Rachel-t.

2018. november 4., vasárnap

Edith Eva Eger: A döntés

Egy olyan könyvről írok most nektek, amit szerintem egyszer mindenkinek el kellene olvasnia, mert remekül ötvözi a lebilincselő történetmesélést a pszichológiai útmutatással.

Fülszöveg: Dr. Edith Eva Eger tizenhat éves volt, amikor a nácik megérkeztek magyarországi szülővárosába, Kassára, és családjával együtt Auschwitzba hurcolták. Szüleit a hírhedt náci orvos, Joseph Mengele küldte gázkamrába, aki később arra kérte Edithet, hogy táncolja el a Kék Duna keringőt - jutalmul egy vekni kenyeret kapott. Edith a nővérével együtt túlélte a borzalmakat, és úgy döntött, megbocsát fogva tartóinak, és mindennap élvezi az életet. Évekkel a kiszabadulását követően egyetemre ment és pszichológusnak tanult, ma pedig többek között bántalmazott nőknek, poszttraumás stresszel, függőséggel vagy gyásszal küszködőknek segít. A döntés egyszerre memoár és útmutató, melynek célja, hogy mindannyiunknak segítsen kiszabadulni saját elménk börtönéből. Dr. Eger műve reményt és lehetőséget ad mindazoknak, akik meg akarnak szabadulni a fájdalomtól és a szenvedéstől. Akár rossz házasság, mérgező család vagy gyűlölt munkahely börtönében sínylődnek, akár önmagukat korlátozó hiedelmek szögesdrótja tartja őket fogva a saját elméjükben, ez a könyv arra tanít, hogy a körülményektől függetlenül dönthetünk úgy, hogy az örömöt és a szabadságot választjuk.



A döntést még ha sok szünettel is, de napra pontosan 9 hónapig olvastam, ami szerintem nem véletlen, egyszerűen ennyi idő kellett hozzá, hogy megszülessen bennem valami általa. Nehéz olvasmány volt, főleg a haláltáborban eltöltött részek vettek ki sokat belőlem, aztán a végén, amikor Edith a saját eseteiről írt, már lubickoltam, hogy mennyi tapasztalatot szerzett ez az idős asszony a kicsit sem hétköznapi élete során.
Azt írtam, Edith, mert úgy érzem, hogy a könyv olvasása során olyan mélyen megismertem őt, mintha végig itt ült volna mellettem és személyesen mesélte volna el élete történetét. És nemcsak a sajátját, hanem az egész családjáét.

Nagyon összetett ez a regény, egyszerre memoár, családregény és némely részek pszichológiai ismeretterjesztésnek is beillenek, de az összetettsége ellenére kerek egészet alkot. A szerző nem rejtett semmit véka alá, vállalta a rossz döntéseit, az esendőségét, de ugyanúgy a mértéktelen erejét is. Így vált igazán hitelessé és szerethetővé számomra.
Mindig megrázó élmény bármit is olvasni olyanoktól, akik túlélték a haláltáborokat, itt sem éreztem ezt másképp, de szerintem sokat tanulhatunk, sok erőt meríthetünk ezekből a történetekből. Nem hiába jelenik meg gyakran és válik sikerkönyvvé egy-egy ilyen regény.

Nem biztos, hogy minden lelkiállapotban tökéletes ez a könyv, de ha egy nagyon tanulságos, mély és életigenlő történetre vágytok, akkor tényleg jó szívvel ajánlom. Nekem kedvenccé vált és valamikor biztosan újra fogom olvasni. Nem mellesleg a Molyon 185 csillagozás alapján 98%-os az értékelése, ezek szerint nem csak nálam talált be ennyire. ;)

2018. október 31., szerda

Szentesi Éva: Pedig olyan szépen éltek

Nem sok könyvet szoktam vásárlásra előjegyezni, de Szentesi Éva kivétel. Nagyon tetszett az előző két könyve is és már alig vártam, hogy olvashassam a harmadikat. Nagyon szeretem az írói stílusát és egy igazán hiteles személyiségnek tartom, ami a Pedig olyan szépen életekből is sugárzott.



Fülszöveg: Nyilánszki Mari hétéves. Egy Tisza-menti kisvárosban él, fullasztó, szeretet nélküli közegben. Kopogós cipőről, Barbie babáról és arról álmodozik, hogy az anyukája, amikor nagy ritkán hozzá szól egyáltalán, ne úgy szólítsa, hogy "Mari, fiam". Nem csoda hát, hogy amint tud, elmenekül otthonról. Önmagát és a boldogságot keresi, de vajon képes-e a boldogságra az, akit olyan hosszú ideig csak boldogtalanság vett körül?

Szentesi Éva író, rákellenes aktivista, a WMN.hu magazin főmunkatársa. Hamvaimból című könyvében őszintén és tabuk nélkül írt rákos megbetegedéséről. Első novelláskötete, a Kardos Margit disszidál 2017-ben jelent meg.

*

Apró, de jelentőségteljes momentumok egy olyan lány életéből, akit sohasem szerettek igazán. 
Így tudnám a legjobban jellemezni ezt a rövidke kis könyvet, ahol új értelmet nyer a rövidség. Lehet, hogy belefelejtkezel, nagyon tetszik, szeretnéd, ha még legalább 300 oldalon át tartana, aztán mélyebben átgondolod és úgy érzed elég volt ebből ennyi is. Nagyon tömény történet.

Nyilánszki Mari életét ismerhetjük meg jó néhány képben, hol hónapokat, hol éveket ugorva és mindig megállva azoknál a pillanatoknál, amelyek a legnagyobb hatással voltak rá, még akkor is, ha éppen csak apró dolgokról van szó. A történet a gyermekkorában kezdődik, ami nagyon meghatározó mindenkinek, Marinak pedig mindenképpen. A kislány  hatalmas boldogtalanságban él és már igazán fiatalon az foglalkoztatja, hogy kitörjön belőle, el abból a környezetből, el a mérgező családjától. Szüntelenül keresi, és sokszor úgy érzi megtalálta az útját, aztán elakad, nem jobbra, hanem balra fordul, és elindul egy teljesen másik úton. Mert ilyen az élet és ilyen Mari élete is.

De ez a kisregény hiába a boldogság kereséséről szól, inkább mégis antiboldogság regénynek mondanám, egy borzasztóan nyomasztó történetnek, ami magához szíjaz, mert hiszel benne, hogy elérhető, hogy mindenkit szeret valaki, hogy mindenki lehet boldog. 

Egy nap se kellett, hogy elolvassam. Teljesen lekötött, nyomasztó volt, de izgalmas és rengeteg alapvető igazságot kimondott benne az írónő. Úgy éreztem, hogy nagyon "magyar", nagyon igazi, realisztikus Mari története már anélkül is, hogy később a mai közélet is megjelent benne (nagyon ötletesen egyébként!). Jó volt érte szorítani, hogy sikerüljön neki, hogy összejöjjön neki az élet. 

Igen, mikor befejeztem úgy éreztem, hogy bár tovább tartott volna vagy lenne folytatása, de pont ilyen tömören, röviden volt igazi élmény. Mert egy olyan lányról szólt, aki lehet épp tegnap szemben ült velem a buszon, vagy tegnapelőtt a villamoson...

Szentesi Éva más könyveiről írtam:

2018. október 29., hétfő

A sokadik visszatérés

Szép estét kedves régi és új olvasóim!

Egy ideje megint érlelődött bennem, hogy vissza kellene térni ide a kis könyves zugomba, ahol megoszthatom a gondolataimat az általam elolvasott könyvekről, de mégis nehéz volt elkezdeni megírni ezt az újabb "visszatérős" posztot, mert fél gőzzel nem akartam ismét elkezdeni a blogot.
Aztán kicsit elgondolkoztam azon, hogy mit is akarok én most itt csinálni. Megváltani a világot és csak azért olvasni, hogy hetente többször posztolhassak? Vagy jól akarom érezni magam és elvárások nélkül írni amikor kedvem tartja? Végül az utóbbit választottam és elkezdtem írni ezt a kis beköszönős posztot.
Vannak már tervben posztok, mert ha nem is olvasok olyan gyakran és annyit, amennyit régen, de mióta legutóbb blogoltam, azóta felgyűlt jó sok könyv, amiről szívesen írnék nektek
Remélem örömmel olvassátok majd az új posztokat is és ismét hozzájárulhatok ahhoz, hogy szuper olvasmányokat találjatok magatoknak.
Kitartást erre a rövid kis hétre a dolgozóknak vagy épp jó őszi szünetet és sok-sok könyvet a sulisoknak! :)

                              
                                                   ~ Anna ~

2018. január 1., hétfő

Péterfy-Novák: A rózsaszín ruha

A 2017-es utolsó olvasmányom ez a rövid novelláskötet volt. Két nap alatt be is faltam. Péterfy-Novák Évát sokan az Egyasszony című könyvéről ismerhetitek. Én még csak néhány cikkét olvastam, illetve tavalyelőtt egy könyvbemutatón volt ő is vendég és már akkor szimpatikus volt nekem. Mikor megláttam A rózsaszín ruha borítóját akkor tudtam, hogy nekem ezt a könyvet el kell olvasnom, de persze az Egyasszony is a várólistámon van már régóta.


"Tízéves vagyok, és Gizi a legjobb barátnőm. Ő az, akivel meg tudjuk beszélni az élet dolgait. Mert vannak ám az életnek dolgai, még egy tízéves szemével is."

Ez a novelláskötet számomra elég hasonló volt Szentesi Éva Kardos Margit disszidál című ősszel megjelent könyvéhez, de ezt nem negatívumként írom, hiszen azt is nagyon szerettem. Minden kis novella az emberi kapcsolatok velejét boncolgatja, legtöbbször férfiak és nők viszonyát. De nem feminista történetekre gondolok itt, hanem olyan letaglózó, csattanós sztorikra, amelyek mindkét nem hibáit, árnyoldalait megmutatják. 
Bár gyorsan lehet végezni a könyvvel, mert olvastatja magát, pörgősek a novellák, kíváncsi az ember, hogy "na mi lesz a csattanó?", de mégis nehéz a váltás egyik történetről a másikra, mert némelyik sztori olyan sokkoló, hogy csak bámulsz magad elé. Bevallom pár hete egyszer már elkezdtem olvasni a könyvet, de az első novella utána abbahagytam, mondván nekem ehhez most nincs idegzetem, annyira felpiszkálta a lelkivilágomat. Aztán most meg befaltam szinte egyszerre az egészet és nagyon jól esett, szívesem olvastam volna még tovább. Mindegyik novella tetszett, de a kedvencem Csokiszív 1-2. volt, amit már Szentesi Éva könyvében is olvastam, illetve nagyon emlékezetes volt a kötet címadó története is.

Nem vagyok/voltam egy nagy novellakedvelő típus, de ezután a könyv után (is) úgy éreztem, hogy el tudnék én élni csak novellákon. Tömegközlekedéshez ideális egy ilyen kis könyvecske, de nekem itthoni bekuckózáshoz is tökéletes volt.


"Az örök barátság fontos dolog, nemcsak amolyan mondom, aztán nem is így gondolom, ezt aputól hallottam."


Értékelés: 5/5

2017. december 31., vasárnap

Év végi összegzés 2017

Bár nagyon ritkán posztolok mostanában, de rabul ejtettek az év végi összegzős posztok és úgy gondoltam én is beállok a sorba. Mostanában egyébként elég sokat olvasok főleg pszichológiai meg ezoterikus témában és nagyon bizseregnek az ujjaim, hogy írjak, de ez a kis két ünnep közötti szünet kellett, hogy rájöjjek nagyon hiányzik a blog. Muszáj most már írnom!

Idén nagyon színes évem volt minden szempontból, nehézségekkel, de annál több örömmel teli pillanattal. Kisebb olvasási válságokban szenvedtem, de mostanában egyre inkább pszichológiai és ezoterikus témájú könyveket olvasok, ezek kötnek le, inspirálnak, motiválnak. Hamarosan lesz majd róluk több szó.
Ami a blogot illeti, idén karácsonykor ünnepelte a Könyvek&Kávé az ötödik szülinapját. Tudom-tudom mindig leírom, de amikor belevágtam nem gondoltam, hogy ilyen szép kort fog megérni és bár nagyon sok időre eltűntem ebben az évben, de egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy ne maradjon meg örökre nekem ez a "hely", ahol kiírhatom magamból a könyves élményeimet, gondoltaimat. Köszönöm, hogy sokan velem tartotok úgyis, hogy nincsenek új posztok és érkeznek a lájkok a blog Facebook oldalára is, ami előtt mindig értetlenül állok.
Ami pedig az olvasást és a könyveket illeti, idén szinte mindenben alulmúltam magam. A várólista csökkentésre két könyvet olvastam el, ami elég nagy visszaesés a tavalyi 11-hez képest, de megsúgom, hogy jövőre is fogok indulni, egyszer úgyis meglesz a 12! 
Összesen 41 könyvet olvastam idén, zömében saját példányt, ami igazából meglepően sok, nem gondoltam, hogy a havi pár könyvből ennyi össze fog gyűlni. Viszont van egy előnye a kevesebb olvasásnak is, hogy a válogatósságom miatt csupa olyan könyvet olvastam, amelyek nagyon-nagyon tetszettek. Nem voltam olyan könyvfaló, nem erőlködtem, és ennek ez lett a pozitívuma. Néhány könyv, amit kiemelnék közülük:

Lena Dunham: Nem olyan csaj
Dragomán György: A fehér király
Han Kang: Növényevő
Kelsey Miller: Big Girl
Michael Greger - Gene Stone: Hogy ne halj meg
Louise L. Hay: Éld az életed!
Gretchen Rubin: Jobban, mint valaha

A vásárlásokat viszont idén sem tudtam csökkenteni, ezt a célomat jövőre pakolom át, szeretném növelni az elolvasott könyveim százalékát molyon.

Remélem a ti évetek is hasonlóan jól telt és szántatok időt az olvasásra! Kívánok nektek nagyon-nagyon boldog új évet! Sok örömöt, boldogságot, sikert és persze rengeteg jó olvasmányt!


2017. október 23., hétfő

Testpozitív 1.

Mostanában sok könyv jelent meg testkép témában, nem véletlenül, hiszen lassan már a csapból is ez folyik. Miközben a média minden felületén az jön velünk szembe, hogy mit kellene felvennünk, mit kellene ennünk, hogyan kellene kinéznünk (még ha csak rejtetten is), szükség van az ilyen könyvekre, amelyek rávilágítanak arra, hogy mennyire fontos elfogadni önmagunkat, hogy boldog  életet élhessünk. Ebben a kis sorozatban néhány ilyen könyvet szeretnék nektek bemutatni, ajánlani.

Mona Awad: Antilányregény - Felnőtté válás és kilodráma 13 felvonásban

Mona Awad regénye egy olyan lányról szól, aki azzal a tudattal éli az életét, hogy ő kövér, csúnya, nem megfelelő, sokszor még akkor is, amikor talán már az XS-es ruhák is nagyok rá. A könyv 13 fejezete Elizabeth életének egy-egy korszakába enged bepillantást, a középpontban pedig mindig kilói száma áll.



Mindenképpen rászolgál az Antilányregény címre, hiszen a regény végig depresszív, komor hangulatú, nagyon mély szomorúságot tükröz, amely rám, mint olvasóra ezerszeres erősséggel hatott. Talán azért sem kapott túl jó kritikákat a Molyon, mert aki nem élte át azt a drámát, amit a történet főszereplője, annak tömény nyafogásnak tűnhet az egész. Annak viszont, akinek már volt vagy van hasonló problémája, inkább feloldozást adhat.
Nem lehet úgy élni, hogy úgy érezzük nem vagyunk jók, nem vagyunk megfelelőek senkinek és semminek és ezt a terhet végig érezhetjük Elizabeth-tel, aki egyszer Lizzie, egyszer Beth, egyszer Liz a történetben, mert annyira nem találja önmagát, hogy azt sem tudja melyik lenne az a becenév, amely a legjobban illene a személyiségéhez.

Engem nagyon szíventalált a történet, hiszen a mai napig küzdök hasonló problémákkal, még ha nem is olyan mértékben, mint a főszereplő. Emellett imádtam a regény retró hangulatát, a régi együttesek említését, a régi kütyüket, valahogy ez is hozzáadott a történethez.
Szerintem mindenki életében vannak pillanatok, amikor nem érzi jól magát a bőrében. Ez a könyv nem ad végső feloldozást, mert a megoldást mindenkinek önmagában kell megtalálni, de aki már rálépett az útra, annak nagyon jó fogódzó lehet. Ha pedig nincsenek ilyen problémáid, akkor azért érdemes elolvasni, hogy beleláss egy olyan személy életébe, akire eddig furcsán, felhúzott szemöldökkel néztél.

Szeretném még tovább olvasni Elizabeth történetét, mert egy kicsit mintha a barátnőmmé vált volna és szeretném tudni, hogy jó van, biztonságban van, boldog és előrébb tart az útján, mint a regén végén.

5/5